Kedves barátaim
A mélyben való munkálkodásnak megvan a sajátos misztériumjátéka, lett légyen az bányászkodás, borászat, vagy netán művészeti tevékenység. E hely szelleme, hogy latinos műveltségem fitogtassam: a géniusz locija a maga természetességével reprezentálja mindezek ősi összetartozását, ugyanis nincs másról szó, mint a természet erőinek megszelídítéséről, s az ember szolgálatába állításáról. Ilyen értelem tehát örök és szent harc ez, mindenkor a lét újrateremtése zajlik, a velünk született és szerzett képességek által a lehető legjobbat igyekszünk felszínre hozni - ásványi kincsben, borban és műalkotásban.
Eleink ugye milyen egyszerűen gondolkodtak? Adott a Jóisten egy hegyet, hát birtokukba vették. Az idők kezdetétől rendelte az Úr a szőlőt, a biblikus növényt - tudjuk például Noé apánkról, hogy bor hatására nem egyszer beolvasott a Mindenhatónak, nem véletlenül választotta a kereszténység sem az isteni átlényegülés szimbólumaként a bort, mint Krisztus vérét, szóval már őseink sem elégedtek meg a felszínes igazságokkal, tudni akarták, mi van a hegyben, s kezdték feltárni a vágatokat. Nyílván szövetséget kötöttek a bányamanókkal, akik gondolom, később dézsmálhatták a borkészletet, illetve az ingó-bingó gazdákat felsegítették a pincelépcsőn… Mármost klasszikus értelemben a polgári lét kultikus helyévé vált az Avas, erről ízes disszertációk születtek, többek között dr. Dobrossy István tollából, miként arról is, hogyan változtatták a panelprogrammal betondzsungellé a szőlőtőkék gyönyörű világát, letarolva az üdülőket, présházakat. Ha gyertyát gyújtunk, egy finom gesztus az ősök értékteremtő munkájának is szóljon, illetve a későbbi gigantománia öröksége ellenére mégiscsak menthető, ami menthető, különösen akkor, ha olyan atyafiak szövetkeznek az Avas történelmi pincesorának gazdagítására, mint házigazdánk, Szarka Gábor, aki híven reprezentálja a nagy bajuszú borosgazda és a huncut bányamanó megtestesülését, kellő művészetszeretettel és -pártolással megáldva.
Nagy találmány a pincegaléria, lám Borsos István szobrai - a mester konzultált velük, jól érzik magukat a pincében. Ha távozik a ricsajos vendégsereg, magukra maradnak, megelevenednek a szenvedélyek, s élik világukat. Bármennyire is szeretnénk ebbe belelátni, mindenkor érvényes József Attila intelme: a titkokat ne lesd meg…
Valahogy így vagyok Raffai Kingával is, nem akarom mindenáron megmagyarázni, ízekre szedni művészetét, mint majom a zsebórát…s ezért ő hálásan varázsol nekem, elvarázsol a képeivel, olyan világot teremt, amelyben a szeretet árnyéktalanul világlik, mint ikonokon a fény. Sajátos technikát talált magának, ez a batik, ősi jávai módszer, alapvetően terítők és egyéb használati tárgyaknál alkalmazzák. Festészetben való kiteljesedése sokakat meglepett. Amit mondjuk fehéren akar hagyni az ember, azt forró folyékony viasszal, ecsettel bevédi, aztán ugyanígy a többi színt. Volt aki bántotta érte, mások nem merték nagyon méltatni…Annak idején Tóth Imre a maga szigorú módján azt mondta, aki így tud festeni, minek batikol…feltehetően azért, mert ebben képes leghitelesebben fölmutatni önmagát. Nem tudom. Mindenesetre Raffai Kinga nem az önpusztító zsenik életpályáját választotta, magát szolid polgári nőnek minősíti, aki a festészeten túl a tanítást is alkotó munkaként fogja fel. Tagozatvezető az Eötvös József Művészeti Iskolában. Kérdés persze, lehet-e tanítani a művészetet. Aligha, de a mesterséget igen, sőt annál többet is, s ez az ő hitvallása: a tehetség jó földjébe szépen lehet plántálni szellemet és emberséget egyaránt. Kicsit irigylem is, hogy fiatalok közelében lehet, mert a viszonylag romlatlan lélek és szellem vibrálása által újból és újból készenlétben tarthatja önmagát. Ez nagy ajándék.
Látom, érzem Raffai Kinga fogékonyságát a szépre, igazra. Nem annyira a mindennapi történések érdeklik, ily módon nem is téved el a múlandóság útvesztőiben. Jól bevált témákat jár körbe, ír át a maga nyelvére. Kik vagyunk? Hogyan teremtett egy nép önmagából nemzetet, egy tájból szülőföldet, hogy vált a kultúránk révén mindez hazává. Számtalan ősi motívum jelenik meg képein, nem bonyolult rejtvényfejtés ez, hiszen azt is megfogja a sajátos képi világ, akinek nincs elég felkészültsége a jelek, üzenetek megértésére. Igen, szolid polgári ihletettség hatja át műveit, Isten, haza, család nála nem politikai szlogen, hanem vezérlő értékrend.
Mindenkinek vannak nagy, megélt drámái, de nem biztos, hogy képes, vagy meri ezeket kivetíteni. Kinga ha kitárulkozik is, mindig megtart magának egy intim területet, amelybe földi halandónak nem enged betekintést. Márpedig - bármily szörnyű és sajnálatos - csak a kínok közötti teljes kitárulkozás vezethet el egy olyan kegyelmi állapotba, amikor a művészetben már semmi nem számít, csakis a Jóistennel való folyamatos párbeszéd. Bizonyára nem kívánok neki rosszat, ha arra ösztönzöm, legyen ereje, hite mindezt fölvállalni. Megérett rá. Tóth Imrére utalva: aki így tud festeni, az ne féljen, ragaszkodjon megszenvedett értékeihez, igenis képes örökérvényű műveket életre hívni. A bányász szívóssága, a borosgazda gondossága és a bányamanó leleménye kísérje.
Ugyanezt kívánom a házigazdánknak is, épüljön, szépüljön az Avas világa, legyen tele pincéje barátokkal, borral, a bajsza az ajtófélfát sose súrolja, ám ha megszolgáltam, kínáljon meg egy pohárkával…
Köszönöm, hogy meghallgattak.
2004.
|
|