Dr. Hann Ferenc művészettörténész kiállítási megnyitója
Art Unio Kortárs Galéria, Szentendre
2008. szeptember 14.
Vannak iskolák, és vannak (s voltak is) iskolateremtő mesterek. Jó három vagy négy
évtizede a budapesti képzőművészeti főiskolán a frissen diplomázott festők záró
kiállításán igen könnyen meg lehetett állapítani, ki volt Bernáth, később Sváby növendék, vagy éppen ki töltött el négy-öt esztendőt Kokas Ignác keze alatt. Bizony, sokan voltak, akiknek hosszú időre volt szüksége, hogy kialakítsa független, csak rá jellemző stílusát.
Raffai Kinga az Egri Tanárképző Főiskolán diplomázott, ahol a festőmesterséget a miskolci illetőségű Seres Jánostól és a Budapestről Egerbe ingázó Blaskó Jánostól tanulta meg, mondhatjuk kitűnően.
Ezek a mesterek nem stílust tanítottak, hanem a technikai alapokat, a festői ízlést, a komponálásmódot, bizonyos mértékig a művészettörténeti analógiákat, a képi látást.
Nem tudok olyan növendékükről, akik ne a legnagyobb szeretettel emlékeznének rájuk. Raffai Kinga előtt végeztek ott kivételesen erős egyéniségek Földi Péter, mára már Kossuth-díjas festő, Molnár Béla, aki Franciaországban, Selmeci György, aki Svájcban lett sikeres, a tragikusan korán eltávozott Wieszt József, a szobrász Jószay Zsolt, aki talán pár utcányira lakik Miskolcon a művésznőtől, és a felsorolás koránt sem teljes.
A teljes pályaképet nem ismerem, de tudom, hogy a művész egy időben bőséges akvarellel kombinált rajzsorozatot készített Eger és Miskolc jellegzetes városképi részleteiről. Ezeken az opuszokon a tárgyi pontosságon átsüt valami halk, bensőséges intimitás, ami a festő érzelmi kötődését jelzi a számára oly kedves városokhoz.
De essék talán bővebben szó az itt, a szentendrei Art Unio kortárs galériában látható különös, vagy inkább különleges művészetről.
Először is oszlassunk el egy súlyos félreértést. Ezeken a falakon selyem- és vászonfestményeket látunk, dekoratív, szép és hangulatos kompozíciókat, tehát hangsúlyozzuk a festményeket, melyek nem fatáblára készültek. Ami a technikát illeti, nos, a technika a XX. század elején Európába került indonéz eredetű batik, mely őshazájában, de jószerivel az egész Távol-Keleten, s némiképp Indiában is igen elterjedt kelmefestő technika, mindenképpen közelebb áll az iparhoz, jó esetben az iparművészethez, mint a Grand Arthoz.
Éppen ezért a batik, úgy mint a tűzzománc vagy a raku nálunk valami szakköri technikaként vonult be a köztudatba, könnyen lehet vele elérni látványos eredményt.
Raffai Kinga művészetében a batik viszont nem eredmény, hanem eszköz, éppolyan, mint más festőknél az akvarell, a tojástempera, a gouache, az olajfesték, az akrill , vagy a grafikusoknál a hidegtű.
A lényeg, ami ezeket a munkákat a magas művészet tartományába helyezi, a message (az üzenet) művész közlési vágya, ami azonnal megérinti a befogadásra kész szemlélőt, ez ugyanis az igazi műalkotás legalapvetőbb ismérve. Persze az üzenet is sokféle lehet. A Japán kert harmóniát, egyensúlyt sugároz. A keleti gondolkodás másféleségét. Nem véletlen, hogy már a fin de siecle (a századforduló) idején a legnagyobb francia festők, jóformán az egész Ecole de Paris erősen érintett volt a keleti művészet által, s ebben a Párizsban élő japán Fonjita csupán apró láncszem volt. S hogy lépjünk egyet az időben, az 1980-as évek enfant terrible-jei a főleg szentendrei avantgarde művészekből álló untergrund zenekar Li-Taj-Po-ról, s Mi-La-Repa buddhista szerzetes-költőről énekel.
Raffai Kinga privát japán kertje, ami a kamara teremben látható, ebbe a töprengésre késztető békés világa invitál bennünket. A művésznő természetesen használja a virágmotívumokat, melyek ebben a kultúrában önálló jelentéssel bírnak. (a nád, a fű, a szilva mind szimbolikus tartalmakat hordoz) A cseresznyevirágzás úgyszólván nemzeti ünnep, Fujiama égbe futó csúcsát is legendák övezik. A jelenetes képek korántsem zsánerek, az elvont gondolatok emberi viszonyrendszerbe való áttelepítései. Különös színfoltot jelentenek a magyar múltat idéző művek: motívum-jelek a koronázási palást, Mátyás király címerpajzsa, a Corvinák különösen szép lapjai. Hommage-szerű munkák ezek, eszünkbe idézik, voltak szebb, nemesebb korszakai is a magyar történelemnek, mint az, amelyben nekünk élni adatott.
Raffai Kinga egyik korábbi méltatója bizonyos képek esetében említi Cezanne és Chagall nevét. Nos, ha itt az első teremben nézelődünk, különösen Chagall-lal valóban találunk finom áthallásokat, itt valóban a játékosságra, a figurák egyszerűségére, a zene szerepére (Faluvégi muzsika) gondolhatunk. De felidéződik a művész számára oly kedves gömöri táj, a csendes nyári éjszaka és a rémes, barbár falurombolás emlékeire is találunk utalásokat.
Mindent összegezve: úgy hiszem, ebben a zűrzavaros, nyugtalanító világban a béke, a szépség és a nyugalom szigete ez a tárlat, olyan, mint amilyennek egy igazi japán kertnek lennie kell.
Fogadják szeretettel a műveket!
Dr. Hann Ferenc
Művészettörténész
Magyar Művészeti Akadémia
Szentendre, 2008. szeptember 14.
>> Kiállítások: Szentendre, ArtUnió Kortárs Galéria
|
|